Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évközi 23. vasárnap

2011.09.04

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik
  ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád,
  megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
  vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
  dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a
  hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy
  vámos.
  Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a
  mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
  És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a
  földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten
  vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
  Mt 18,15-20


  Elmélkedés:
  Testvéri szembesítés
  Mint városunk plébánosát, engem is meg szoktak hívni minden évben az
  óvodai ballagásra. Mindig szívesen elmegyek az ilyen ünnepségre, hogy
  találkozzak a gyerekekkel, akik az iskolában majd a többi tantárgy
  mellett hittant is fognak tanulni. A gyerekek ilyenkor szép műsort
  adnak, hogy megmutassák szüleiknek és a vendégeknek, hogy mit tanultak
  az óvodai évek során, s lám, annyira okosak már, hogy elkezdhetik a
  komolyabb tanulást az iskolában. A kis óvodások elbúcsúznak kisebb
  társaiktól és az óvó néniktől, és persze az óvó nénik is búcsút vesznek
  tőlük. Az egyik ilyen ballagás alkalmával az óvó néni személyre szóló,
  rövid levelet írt minden gyermeknek, amelyet fel is olvasott mindenki
  előtt. A levelekben mindenkinek felsorolta dicséretet érdemlő jó
  tulajdonságait, de a hibáikról sem feledkezett meg. Kedves szavakkal
  igyekezett őket jó irányba terelni, és semmi sértő nem volt szavaiban.
  Biztos vagyok benne, hogy nem csak akkor, a szülők és vendégek előtt
  mondta el a gyerekeknek a hibáit, hanem korábban négyszemközti
  beszélgetésekkel is igyekezett őket segíteni abban, hogy kijavítsák
  hibáikat. Úgy gondolom, hogy a figyelmeztetésnek ez egy helyes módja,
  mert nem megszégyeníteni akarja a gyermeket, hanem elindítani a javulás
  útján.
  A figyelmeztetésnek egészen más módjával találkozunk naponta a
  híradásokban, amikor egy-egy ember bűneit nyilvánosságra hozzák, ha
  egyáltalán ez még figyelmeztetésnek nevezhető. A cél ugyanis itt
  tulajdonképpen az, hogy lebuktassák az illetőt és fejére olvassák
  bűneit. De vajon ez visszatartja őket vagy másokat a hasonló
  bűncselekményektől? Vajon őszinte megbánást tanúsítanak ezek a nagy
  nyilvánosság előtt megszégyenített emberek? Vajon elindulnak a javulás
  útján? Erős kételyeim vannak, mert még nem hallottam olyanról, hogy e
  személyek megbánták vagy jóvátették bűnüket. Inkább újra és újra azt
  halljuk tőlük, hogy mindenben a törvények szerint jártak el és semmiben
  sem érzik felelősnek magukat. És mindjárt tegyük hozzá azt is, hogy a
  társadalom elszámoltatást követelő igényének megfelelni kívánó
  újságírók sok esetben ártatlan embereket hurcolnak meg, akik valójában
  áldozatai ennek a „nagy igazságfeltárásnak”.
  Hogyan lehet valakit szembesíteni a hibáival? Két példát említettem
  ezzel kapcsolatban, az óvó néni feddését és a nagy nyilvánosság erejét.
  Tulajdonképpen mindkettő esetében arról van szó, hogy a hibázót, a
  bűnöst szembesítjük azzal, amit tett. Az egyiknél jó esélyt látok a
  javulásra, a másiknál egyáltalán nem. Mindenkinek meghagyom a
  szabadságot, hogy eldöntse, vajon melyik nevezhető krisztusi,
  evangéliumi, keresztényi megoldásnak.
  A mai vasárnap evangéliumában Jézus egyértelmű útját mutatja meg a
  testvéri feddésnek, amely elérheti igazi célját, tudniillik azt, hogy a
  bűnös letérjen helytelen útjáról. Érdemes odafigyelnünk a fokozatosság
  elvére! Jézus nem azt mondja, hogy ha testvéred vétkezik ellened,
  azonnal jelentsd fel vagy jelentesd meg az újságban. Gyengeségeire,
  hibáira figyelmeztetni a másikat csak nagy tapintattal, óvatosan lehet.
  Nem arra kell törekedni, hogy a fejére olvassuk a bűneit, hanem ő maga
  lássa be, hogy amit tesz, az helytelen. Senkinek sem esik jól az ilyen
  figyelmeztetés, mert nehéz észrevenni a másik jószándékát szeretetét.
  Befejezésül még szeretném azt is megemlíteni, hogy bár sok esetben nem
  vezet eredményre a szeretetteljes figyelmeztetés, sőt még az is
  előfordulhat, hogy harag lesz belőle, de mindennek ellenére nem
  mondhatunk le róla. Igenis keresztényi kötelességünk az, hogy
  figyelmeztessünk másokat, ha letérnek a helyes útról és olyan dolgokat
  tesznek, amelyek mások érdekeit vagy éppen a közösség érdekeit sértik.
  És ezt talán legfőképpen azért kötelességünk megtenni, mert ezekkel a
  bűnökkel az ember nem csak másoknak okoz kárt, hanem saját magának is
  azáltal, hogy üdvösségét sodorja veszélybe. Legyen bennünk mindig igazi
  szeretet, amikor másokat az üdvösség útjára szeretnénk visszatéríteni
  és ezt csak akkor tegyük, ha nem csak farizeusi módon vagyunk jobbak
  másoknál!
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni.
  Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s
  kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon
  szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és
  megbocsátó minden emberhez.