Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Evangélium Lk 7,11-17

2011.09.13

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és
  nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett,
  halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan
  kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és
  így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és
  megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt:
  „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett.
  Ekkor Jézus átadta őt anyjának.



  Elmélkedés:
  A tegnapi evangéliumban Jézus egy halálán lévő embert gyógyított meg, a
  maiban pedig egy halottat támaszt fel. A százados esetében egy férfi
  kérésére, az ifjúnál pedig édesanyja, egy nő érdekében cselekszik. Mind
  a pogányokkal való érintkezés, mind a halottak megérintése tisztátalan
  tett volt a zsidó törvények szerint, de Jézus mindkét esetben
  megszünteti a határt a tisztátalan és a tiszta között, mert a
  jócselekedet ezt megkívánja. Jézus örömhíre ugyanis nem ismer
  határokat, nem lehet korlátok közé szorítani, hanem minden emberhez
  szól. A jótettek sem korlátozódnak egyesekre, hanem bárkivel
  megtörténhetnek, aki hisz Jézusban és elismeri azt, hogy szüksége van
  az isteni segítségre.
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy
  biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig
  időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy
  minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem
  álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak
  találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni,
  mintha Téged; hallgatnálak, és Neked segítenék!